Kötelező munkavégzés a raboknak


Nemrég olvastam egy újságcikket egy FIDESZ-es érdekeltségű helyi újságban. A cikk címe „Milliárdos bevételt hoznak a rabok az államnak” volt, s arról számolt be, hogy a kormány rendelete értelmében az elítélteknek kötelező állami cégeknél munkát végezniük, a minimálbér harmadának megfelelő fizetésért.

Ez a cikk a tényszerűség látszatát alkalmazta, ami alatt most nem azt értem, hogy valótlan információkat közölt tényszerű magabiztossággal, hanem azt, hogy olyan, valóságnak megfelelő információkat adott át, amelyek (1) a vizsgált jelenség megértéséhez a valóságnak elégtelenül szűk tartományából származtak, (2) az olvasókban az információközlő által tervezett,  torz következtetési pályákat indítottak el. Nem nehéz bejósolni, hogy az olvasók többsége milyen elképzelésekig jutott a foglalkoztatás technikai részleteinek bemutatása után: „Megkapják a megérdemelt büntetésüket!”, „Ennyivel is mérséklődnek a gazdasági válság következményei.”.

Mi ezzel szemben a valóság? Sokan, akik ma börtönbe kerülnek, nem kerülnének oda, ha a nemzetközi elit nem mért volna csapást a világgazdaságra, a kelet-európai országok gazdaságát nem gyarmatosította volna, illetve ha az a magyar kormányfő, aki a bírói ítélkezést és a büntetésvégrehajtást szigorította, nem ragaszkodna a kis jövedelműeket kisemmiző, egyben a gazdaság hanyatlásához vezető politikájához. Az ebből a szempontból lényegtelen, hogy az urak gátlástalansága milyen jellegű törvénytelenségekhez vezet ezeknél az embereknél: az anyagi haszonszerzést megcélzókhoz, avagy a düh vak kitöréséhez. A fontos, hogy akik most politikusként, vezető üzletemberként a becsületes polgár pózában tetszelegnek, gyakran embertelenebbek és mindenképpen kártékonyabbak, mint nem egy áldozatuk, akit miután tönkretettek, elkeseredett védekezéséért az egyéniségétől megfosztott rabszolga szerepébe kényszerítenek. Igaz persze, hogy az áldozatokká váltak között sok képzetlen található, akik az eladható tudás nélkülözése mellett viselkedéskultúrájukban is a lumpenproletár pszichopátiát érvényesítik. Az ilyenekről mondhatjuk, hogy úgy áldozataik uraiknak, ahogyan a pokolban a vezérördögök falják fel gyengébb társaikat, habár a képzetlen rétegbe tartozók közül sokakat nem is annyira az érzéketlenség, mint inkább az együgyű szenvedélyesség jellemez, a szeretetben éppúgy, mint a haragban. Az is igaz, hogy nem mindig a legelvetemültebb gazemberek a legveszélyesebbek, s a politikusok / üzletemberek hatalmi helyzete enyhébb jellembeli fogyatékosságokat is kártékonyabbá tehet, mint amennyire kártékonnyá a náluk romlottabbak hatalom nélkül válnak. Ugyanakkor nem szabad, hogy egy ember jellemével kapcsolatban megtévesszen az a civilizált és kulturált, esetleg a civilizáció által a kultúra üres sémáival operáló felszín, amit magára vesz, attól pedig, mert valaki luxuskörülmények között él és intellektuális módon kommunikál, ugyanolyan érzéketlen lehet, mint egy alattomosan agresszív figura valahonnan a fegyházak mélyéről.

A rendelettel kapcsolatban feltűnt az a kapcsolat, ami a jogszolgáltatást meghatározó pszichózis, vagyis a törvények pszichotikus internalizációja és a munkapszichózis, a munkának mint gürcölésnek és szolgaságnak a kultusza között megfigyelhető. A törvények szociopszichotikus (társadalmi normákat pszichotikusan internalizáló) követőit irritálja az a szabadság / szabadosság, ami idegen megkötöttségüktől, s ezért igénylik, hogy a törvénnyel szembekerültek érzelem- és gondolatvilágát egy lenézett, monoton és egyéb ártalmait tekintve is felörlő munkával vonják irányításuk alá. Különösen igényelhetik pedig azt a szorongást, amit egy ilyen munka mint kényszerű önfeladás jellemtorzulásként hagy végzőiben, s ami akár hajlamossá is tehet a törvényekbe vetett hitre, ha valaki a törvényekkel és az amögött álló hatalommal azonosulva próbál erőt kapni a gyengeség önfeladása általi kiváltott tudatával szemben. Van viszont egy sejtésem, miszerint az a rabszolgamunka, ahol nincs meg az önkéntesség látszata, inkább a rabszolgamunkát előíró törvényes társadalom elleni lázadásra késztet, adott esetben könyörtelenül erőszakos tettekhez vezetve.

Mindemellett, a rabok kötelező foglalkoztatását igazságtalanná teszi a jogszolgáltatásnak az a sablonos – mechanisztikus rendszere is, mely bárkit bedarál, aki szembekerül a törvényekkel. Mert egyfelől, ha egy utcai vagány belénk köt és megver, elégtétellel szemlélhetjük, ahogy azután az esztergagép mellett kell robotolnia. Másfelől azonban képzeljünk el egy fiatalt, akinek 26 évesen, friss diplomásként két évre börtönbe kell vonulnia, mivel pillanatnyi figyelmetlenségből elgázolt valakit egy kanyarban, amiben a megengedettnél 5 km/h-ával gyorsabban ment… Ez a fiatal, ha jól tudom ezen a nyáron került börtönbe, valószínűleg Baracskára, amely a pitiáner, de annál visszataszítóbb fellépésű bűnözők mellett a közlekedési balesetek miatt elítéltek fő felvevő helye. A rendelet értelmében most kivezényelhetik a földekre kapálni, s miközben a sutyerákok között, durva rabruhában kell izzadnia, a közeli Velencei tónál talán az egykori csoporttársai is ott napoznak. Valahogy megérteném, ha ez a fiatal vagy magát ölné meg, vagy a börtönből kikerülve annyi embert, amennyit csak tudna, hiszen senki sem ártatlan, aki eltűri, hogy ilyen esetek megtörténhessenek, s nem ad hangot legalább a tiltakozásának. Ami jelenleg azért nem válhat további cselekvések alapjává, mert elenyészően teszik meg akárcsak ezt is, hanem ehelyett az átlagemberek a társadalmi felépítmény cinkosaivá válnak, az azáltal okozott tragédiákkal szemben.

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s