WC-papírnak áll a világ!


Hogy a világuralom utópiája mennyire utópia, csodásan kitetszik egy korábban közzétett beszámolóból is. Ez a valóságunk. A CNN-t nézve, olyan érzésem van, mintha mind tőzsdei árucikkek lennénk.

A főáramú médián keresztül, mindig is nagyszerű tippeket kapott az emberiség arra, hogyan próbálja átvészelni a monopli olykor kellemetlen aspektusait, mint a kilátástalanságérzés, vagy az éhezéssel szembeni apátia, stb. Csupán a példa kedvéért nevezzük ezt most altatásnak. A CNN-ben szót érdemlő egyén, Alessio Rastani beszámolója is ezen nemes célt szolgálja, de első sorban egy propaganda az euro és egyéb valuták bedöntése mellett, melynek egyik kihagyhatatlan kelléke, egy konkrét piaci szereplő isteni szintre emelése. Ne kergessük illúziókba magunkat: minden egyes ember a világuralomra törekszik, miért éppen egy sikeres, azaz a harácsolásban hatékony cég lenne a kivétel ez alól?

Miért jó tipp, hogy a számozott papírokat számozott papírokra kell cserélni?
Mert a folyamat nyomán biztonság, egészség és rend teremtődik. Punktum.
Egyébiránt, nem jó tipp.
Kételkedem saját magam igazában, az elmém épségében, de abban is hogy egyáltalán létezem-e – elkezdem hát építeni magamban, magam körül azt a miliőt, ahol a budipapír helyett két kagyló foglal helyet.
A számozott papír gyakorlatilag két funkcióval rendelkezik: (i) isten, (ii) hogy is fogalmazzak, hogy az olvasó ún. szégyenérzetét ne birizgálja a szükség szülte találmány elnevezése: wc-papír. Előbbi szerepét példásan tölti be, utóbbira való alkalmassága kapcsán pedig – ugyan nem volt még lehetőségem kipróbálni – ismerünk már jobb alternatívákat is az erőlködésből származó kényelmi és vagy esztétikai oda nem valóságok eltüntetésére. Szóval, talán kár lenne a tintát piramisok, mindent látó szemek, és politikusportrék klónozására pazarolni. Tudni illik, a papíron olykor szentté avatott nemzeti nagyságok erényeinek emlékei, nem feltétlenül méltók, azok árokzsírral történő összemaszatolására. Jobban mutatnának a csupasz falon, vagy ráma közé feszítve, katona sorba rendezve, az országház nagy tekintélyű élővilágának helyébe, azok fartámaszaira állítgatva. Papírból is kevesebb fogyna.

Ábrándozás ez mind addig, míg a magyar, vagy a másik észre nem veszi, hogy a wc-papír ipari termékek, mint az ún. törvényes fizető eszköz gyártása, reklámozása, istenítése, gazdasági szempontból, óvatos becsléssel is, nem más, mint előnytelen.
Az ún. gazdaság tehát kénytelen belátni – amit többek között Both Gábor is mind untalan üzen, nem lesz ez így frankó, ahogy most éppen van…

Nem görgetném a gurigát tovább, sokan megteszik ezt helyettem. Inkább ajánlanék egy rövid videót, Eben Moglen jogászprofesszor előadásából. (magyar felirattal!) KÖTELEZŐ!

Reklámok

Posted on 2011/10/04, in zeitgeist, korszellem, emberiség and tagged , , , , , , , , , , . Bookmark the permalink. 1 hozzászólás.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s